Nancy Larson, Észak-Texas kerületi szövetségi ügyésze arról számolt be, hogy 11 embert helyeztek vád alá még hétfőn a kitervelt rajtaütés miatt, amelyet a szövetségi és helyi hatóságok elleni növekvő erőszak részének mondott. Tíz embert gyilkossági kísérlettel, egyet pedig hatósági személy akadályoztatásával gyanúsítanak.
Az erőszakos esetről a bűnüldöző szervezetek annyit közöltek, hogy
a bevándorlási hatóság, a Bevándorlási és Vámvégrehajtás (ICE) egyik texasi előállítási központja volt a célpont,
ahol pénteken tucatnyi, katonai stílusú fekete öltözéket viselő ember jelent meg, és tűzijátékokat lőttek ki, néhányan pedig ott parkoló járműveket kezdtek el rongálni, összefirkálni.
Amikor a hatóság emberei megjelentek, akkor
egy személy egy közeli erdős területről tüzet nyitott egy rendőrre, akit a nyakán ért találat, míg egy másik elkövető a bevándorlási hivatal fegyvertelen alkalmazottait vette célba, akikre több tucat lövedéket lőtt ki.
A rendőrt egy közeli kórházban látták el, később kiengedték.
Az Alvarado településen történt incidenst követően rendőrjárőrök több autót megállítottak, az egyikben egy ember ült, akinél katonai mellényt és két fegyvert találtak. Egy másik helyszínen 7 embert tartóztattak fel, a feltételezések szerint néhányan golyóálló mellényt viseltek, és egyeseknél fegyver is volt. A rendőrök az átvizsgáláskor lefoglaltak további mintegy tucatnyi golyóálló mellényt, fegyvereket, tűzijátékokat, távcsöveket, kesztyűket, maszkokat, valamint szórólapokat és egy zászlót, amin szélsőbaloldali aktivisták gyakran használt jelszavai szerepeltek úgy mint: „Állj ellen a fasizmusnak” és „Harcolj az oligarchia ellen”.
A vád alá helyezett 11 ember között 5 nő és 6 férfi van, személyazonosságukat és fényképüket is nyilvánosságra hozták.
A támadást követően Todd Blanche igazságügyi miniszter-helyettes zéró toleranciát helyezett kilátásba azokkal szemben, akik szövetségi hatósági személyeket támadnak meg, és kárt tesznek szövetségi tulajdonban.
Hétfőn egy taktikai öltözéket viselő fegyveres egy texasi határjárőr-létesítmény bejáratánál nyitott tüzet az ott dolgozókra McAllen településnél a Rio Grande völgyében. A hatóság emberei és helyi rendőrök tűzpárbajba keveredtek a támadóval, aki életét vesztette.
Az összecsapásban egy rendőr megsebesült, akinek az állapota stabil.
Az esetet a Szövetségi Nyomozó Iroda vizsgálja, részleteket egyelőre nem közöltek, a támadóról annyit tudni, hogy a 27 éves és Ryan Louis Mosqueda néven azonosították.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Hiába az ismerős szám, már ezt is lenyúlták a csalók: mostantól ez az SMS lehet a legkockázatosabb
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak