Rövidesen véget vetünk a háborúnak, ám „még egy dolgot kell tenni” a rendezés érdekében -mondta Donald Trump egy sajtótájékoztatón.
„Oroszországról és Ukrajnáról van szó, és azt hiszem, el is jutunk ide” – hangoztatta, hozzátéve, hogy kicsit megnehezíti a helyzetet, hogy a két elnök, azaz Putyin és Zelenszkij
Kapcsolódó
-
Zelenszkij elmondta a véleményét a budapesti csúcsról, ezt Orbán Viktor sem teszi zsebre
-
Olcsóbb lesz a kenyér a budapesti csúcstól? Maga Orbán Viktor magyarázza el
-
Kalandos lesz Putyin útja a budapesti csúcsra – Romániától nem kértek engedélyt
-
„Arculcsapás” lenne a budapesti csúcs? Egy MTI-hiba miatt söpörhetett végig ez az álhír a fél sajtón
minden másnál jobban gyűlölik egymást
Trumpot arról is kérdezték, hogy szerinte Ukrajna megnyerheti-e a háborút.
„Nem hiszem, hogy meg fogják nyerni...de ettől függetlenül megnyerhetik...de soha nem mondtam, hogy meg fogják nyerni” – válaszolta, a Sky News tudósítása szerint, úgy folytatva, hogy
„Azt mondtam, hogy nyerhetnek, bármi megtörténhet. A háború nagyon furcsa dolog, sok rossz dolog történik.”
Trump mostani kijelentése már csak azért is furcsa, mert szeptember végén papírtigrisnek minősítette Oroszországot.
Donald Trump a Truth Social-on arról értekezett, hogy az Európai Unió és a NATO támogatásával Ukrajna képes lehet teljesen visszanyerni az Oroszország által elfoglalt területeit.
A bejegyzésében arra alapozta a véleményét, hogy teljes mértékben megismerte és megértette Ukrajna és Oroszország katonai, valamint gazdasági helyzetét. A véleményét a New York-i ENSZ-ülésen is megismételte..
Volodmir Zelenszkij ukrán elnök akkor a Sky Newsnak azt nyilatkozta, hogy a megjegyzések „nagy fordulatot” jelentenek az amerikai vezető részéről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste