Donald Trump nem csak a republikánus előválasztásokat vezette úgy, mint egy hivatalban lévő elnök, de alkalmanként itt el is játszhatja ezt a szerepét. Pénteken Orbán Viktor magyar miniszterelnököt látta vendégül kvázi állami látogatásra Mar-a-Lago-i birtokán, amelyet éles szemű kritikusai úgy jellemeztek, mint „egy vezérigazgató-elnök-király palotáját, a harmadik világbeli kleptokraták által kedvelt diktátorok pazar dizájnjába öltöztetve”.
„Orbán Viktor az elmúlt 14 évet azzal töltötte, hogy országát kleptokrata autokráciává alakította az Európai Unió közepén. Nyilvánvaló, hogy Trumpnak nincs szüksége Orbán általános útmutatására; ő már eleve rendelkezik tekintélyelvű ösztönökkel” – írja a The Guardian hasábjain Jan-Werner Müller, a Princeton Egyetem politológus professzora, aki egyben a lap amerikai rovatvezetője.
Magyarország elmúlt 14 éve konkrét tanulságokkal szolgál, amelyeket az amerikai jobboldal kész egy az egyben átvenni. Trump hívei Orbánt népszerűsítik, és gyakran zarándokolnak Budapestre, mint „a nemzeti konzervativizmus fővárosába”.
Az első lecke: ha irányítani akarod az országot, akkor a saját pártodat kell teljesen kontrollálnod. Miután 2002-ben és 2006-ban két egymást követő országos választást is elveszített, úgy tűnt, hogy Orbán Viktor karrierje véget érhet. Ehelyett sikerült vaskézzel kormányoznia a saját pártját, és visszatérnie a hatalomba 2010-ben.
Trump politikai családi vállalkozást indított
Donald Trump 2020-ra már a személyi kultusza szolgálólányává alakította a Republikánus Pártot, ez az egyik oka annak, hogy senki sem állíthatta meg őt a január 6-ig vezető úton. A pénteki nap pedig újabb lépést jelentett a párt teljes leigázása felé, amikor Trump a menyét nevezte ki társelnöknek, mellékesen egy politikai családi vállalkozást hozva létre.
Orbán Viktor erős emberként és igazi főnökként magasztalta amerikai harcostársát. Trump hívei pedig folyamatosan áradoznak a magyar oktatási modellről. JD Vance, Ohio republikánus szenátora ellenségnek nyilvánította az egyetemeket, és azt tanácsolta, hogy a republikánus hívek birkózzanak meg az ottani baloldali ideológiai uralommal.
Mi az, amivel Orbán példát mutat?
„Történetesen Magyarország az egyetlen olyan ország az Európai Unióban, ahol szisztematikusan és strukturálisan sérül az akadémiai szabadság. Ott a kormány dönti el, hogy mi számít akadémiai tárgynak és mi nem (a gender studies természetesen nem)” – írja Müller.
Az ideál nemcsak az oktatás és a kultúra feletti ellenőrzés érvényesítése, hanem az állam mint olyan pártpolitikai eszközzé tétele. Más populistákhoz hasonlóan Orbán Viktor is lojális figurákra cserélte a hivatásos köztisztviselőket.
„Trump és Orbán kapcsolata azonban végső soron tranzakciós jellegű. Orbán Viktor minden hatalomhoz képes idomulni a világban, hogy tovább erősítse a saját rendszerét. Donald Trump érdekelvű megközelítése nyilvánvaló volt első hivatali ideje alatt, és ha újraválasztják, ez biztosan folytatódni is fog” – zárja gondolatait a politológus professzor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt