A Reuters tudomására jutott egy olyan amerikai távirat, amely szerint azok az országok, akik az ENSZ-konferencia után „Izrael ellenes lépéseket” tesznek, az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétes álláspont képviselnek majd, és diplomáciai következményekkel szembesülhetnek Washingtontól.
„Arra ösztönözzük a kormányokat, hogy ne vegyenek részt ezen a konferencián, amely véleményünk szerint ellentétes a gázai háború befejezésére és a túszok kiszabadítására irányuló, folyamatban lévő erőfeszítéseinkkel”
– idézik az amerikai dokumentumot.
Emmanuel Macron felvetette, hogy Franciaország elismerné a palesztin államot az Izrael által megszállt területeken, azonban a francia tisztviselők igyekeznének elkerülni egy összeütközést az Egyesült Államok érdekeivel. Ezzel Franciaország lenne az első nyugati nagyhatalom, amely elismeri a palesztin államot.
Az Egyesült Államok már évtizedek óta támogatta a kétállami megoldást Izrael és Palesztina között, azonban Trump második ciklusának kezdetén az elnök már elég kétértelműen viszonyult ehhez a megoldáshoz. A republikánus elnök nem fejtette ki közvetlenül, hogy pontosan hol áll ebben a kérdésben – írja a The Guardian.
Annyi viszont biztos, hogy kedden az Egyesült Államok izraeli nagykövete, Mike Huckabee azt mondta,
nem hiszi hogy a független palesztin állam továbbra is az Egyesült Államok külpolitikai célja.
Ezt megerősíti a táviratban szereplő állítás, miszerint „a palesztin állam egyoldalú elismerése gyakorlatilag a palesztin függetlenség napjává tenné október 7-ét”, utalva arra az időpontra, amikor a Hamász fegyveresei megtámadták Izraelt.
A táviratban az Egyesült Államok megjegyzi, hogy
Washington fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy tűzszünetet kössenek a harcoló felek, kiszabaduljanak a túszok és végre lezáruljon a konfliktus.
Washington szerint ez a konferencia aláássa az eddigi tárgyalásokat és felbátorítja a Hamászt. A konferenciát nem csak az Egyesült Államok, de szövetségese, Izrael is hevesen kritizálta.
Kegyetlen dolgot kell végignéznie Greta Thunbergnek
Greta Thunberg és aktivistatársai Gázába indultak segélyszállítmánnyal, de az izraeli hadsereg feltartóztatta őket. A klímaaktivistákhoz egy erős üzenet is érkezett. Ha érdekli, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését