Hétfőtől a külföldi turisták csak belépődíj ellenében léphetnek be az isztambuli Hagia Sophia nagymecsetbe. A 2020-ban mecsetté nyilvánított pompás épület bejáratánál ezentúl külön sorba kell állniuk a külföldi látogatóknak, illetve azoknak, akik imádkozni mennek. A török kulturális és idegenforgalmi minisztérium közlése szerint a belépődíj 25 euró (9500 forint).
A Hagia Sophia eredetileg bizánci építésű ortodox bazilika volt, majd Konstantinápoly oszmán kézre kerülése után mecsetként használták 1934-ig. Azt követően – a Török Köztársaság alapítójának, Musztafa Kemal Atatürknek az utasítására – múzeummá alakították, 2020 nyarán pedig Recep Tayyip Erdogan török elnök elrendelte az épület nagymecsetté nyilvánítását.
A belépődíjat minden előzetes hírverés nélkül, váratlanul vezették be hétfőn. Az AFP úgy tudja, hogy a külföldi állampolgárságú muszlim zarándokok is kötelesek belépődíjat fizetni.
Az utóbbi években a turisták a muszlim hívekkel együtt léphettek be a mecset belső terébe. Míg a hívek továbbra is a korábbi bejáratokat használhatják, a látogatók mostantól egy galériáról csodálhatják meg az épületet. Az új intézkedések értelmében ezentúl idegenvezetők sem kísérhetnek be csoportokat, ehelyett fülhallgatókat vehetnek igénybe az érdeklődők.
Mehmet Nuri Ersoy kulturális miniszter azt mondta: a Hagia Sophia nagymecset célja mindenekelőtt az, hogy helyet adjon az imádkozásnak. A turisták pedig elkerülhetetlenül zajosak, és akaratukon kívül is megzavarják a hívek imáját és nyugalmát.
Velence besokallt: kitilt egy bizonyos turista típust
Velence betiltja a megafonokat és a 25 főnél nagyobb turistacsoportokat, hogy enyhítse a városban a tömegturizmus hatásait. Hogy miért döntöttek így? Arról ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra