Összeomlott egy hétszintes lakóház szerda hajnalban az északnyugat-törökországi Gebze városában, az épület romjai alatt egy öttagú családot, köztük három gyermeket keresnek a mentőalakulatok – közölte a helyi hatóságokra hivatkozva a török sajtó.
Kocaeli tartomány kormányzója elmondta, hogy a mentőalakulatok hangokat hallottak a törmelék alól, és folyamatosan próbálnak eljutni a romok alatt rekedt túlélőkhöz. A török katasztrófavédelmi hivatal (AFAD) csapatai jelenleg is a helyszínen dolgoznak.
A baleset idején az épület többi lakója nem tartózkodott otthon, mivel az állami ünnep miatt elutaztak, az alsó két szintet elfoglaló gyógyszertár pedig a korai időpontban még nem nyitott ki – írta az Anadolu állami hírügynökség.
A lakóház 2012-ben épült, és a hatóságok egyelőre nem tudják, mi okozhatta a hirtelen összeomlását.
Gebze polgármestere szerint a közelben zajló metróépítés is hozzájárulhatott a szerkezeti károkhoz, de vizsgálják annak lehetőségét is, hogy az eset összefüggésben áll-e a nyugat-törökországi Balikesir tartományban hétfőn történt, 6,1-es erősségű földrengéssel.
Gebze az észak-anatóliai törésvonal mentén fekszik, és az 1999-ben történt, több mint 18 ezer ember halálát okozó, 7,6-os erősségű földrengés idején is a legsúlyosabban érintett települések közé tartozott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Meghalt Chris Rea
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek