A Xiaomi YU7 nevű SUV-je összesen 289 ezer megrendelést kapott az első órában. Ez a gyártó második autómodellje, amely a konkurens Tesla Model Y-nál 4 százalékkal olcsóbb.
Ez több mint háromszorosa a tavaly márciusban piacra dobott SU7 elektromos szedán eladási szintjének, és könnyedén átlépte a piac 100 ezer darabos rendelési várakozásait.
Kapcsolódó
Mindez azt jelenti, hogy Kína legkelendőbb SUV-ja, a Tesla Model Y vélhetően további piaci részesedést fog veszíteni az elemzők szerint – írja a Reuters.
A Teslát ez csak még szorultabb helyzetbe hozza, ami már így is folyamatosan teret veszít a hazai elektromos autógyártók javára. A Xiaomi SU7 ugyanis december óta kelendőbb Kínában, mint a Tesla Model 3.
A Xiaomi részvényei a kereskedés kezdetén 8 százalékkal emelkedtek, elérve minden idők legmagasabb szintjét, de később a nyereségük 3 százalékra csökkent.
Az év eddigi részében több mint 70 százalékkal emelkedtek, így az okostelefon és háztartási készülékeket gyártó vállalat értéke közel 200 milliárd dollárra nőtt, ami az LSEG adatai szerint a vállalatot Ázsia-Csendes-óceáni térség legjobb teljesítményű, nagy tőkeértékű részvényévé teszi.
Rekordon a Xiaomi, meglett a 100 milliárdos álomhatár
A Xiaomi rekord éves teljesítményt jelentett, bevétele 2024-ben elérte a 365,9 milliárd jüant. 2024 utolsó negyedévében lépte át először a 100 milliárd jüan összegű negyedéves bevételt. A „Human x Car x Home” intelligens ökoszisztéma erőteljes szinergiája hajtja a terjeszkedést az ultra prémium okostelefonok, elektromos járművek és intelligens nagyméretű háztartási készülékek szegmenseiben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre