Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója már korábban belengette, hogy október 10-én be akar mutatni egy, a fuvarozó szolgáltatásokhoz használt önvezető autó tervezetet, és már régóta fontolgatja, hogy létrehoz egy, a Tesla által üzemeltetett, magánszemélyek tulajdonában lévő autonóm járművekből álló taxihálózatot.
Erre azért van szükség, mert amíg az olyan robottaxi-szolgáltatók, mint az Alphabet által működtetett Waymo és a General Motors-hoz tartozó Cruise erősen szabályozottak, addig az állami és szövetségi hatóság szerint a Tesla autók esetében egyedül a járműtulajdonosok a felelősek, függetlenül attól, hogy használnak-e vezetéstámogató szoftvert, avagy sem.
Kapcsolódó
Emellett pedig a Waymo és a Cruise szoftvere teljes autonómia mellett is képes hajtani a járműveket, a Tesla rendszere azonban a jelenlegi ajánlás szerint vezetői felügyeletet igényel – írja a Reuters.
Ennek a szabályozási kérdésnek az apropója egy április 10-én, Las Vegasban történt baleset, mely során egy önvezető Tesla egy Uber-ről rendelt fuvar utasát szállította, amikor egy kereszteződésben az autó belerohant egy terepjáróba. A terepjáró sofőrjét kórházba szállították, a rendőrségi jelentés szerint őt az elsőbbség megadásának elmulasztásával vádolják.
A sofőr, Justin Yoon egy YouTube-videóban azt mondta, a Tesla szoftvere még akkor sem lassította le a járművét, amikor a terepjáró kilépett egy olyan holttérből, amit egy másik jármű okozott.
A Tesla utasai kisebb sérülésekkel megúszták a balesetet, maga az autó azonban totálkárosra tört.
Bevezették, azonnal szexjárat lett az önvezető autókból
Rengeteg parázs vita után augusztus elején engedélyezte a kaliforniai közlekedési hatóság két robottaxicég, a Waymo és a Cruise autóinak működését San Francisco egész területén. Az első tapasztalatok igencsak szokatlanok.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott