A rendezvény szervezői terrorfenyegetés miatt az utolsó pillanatban lemondták Taylor Swift háromnapos ausztriai koncertsorozatát.
Annak alapján, hogy kormányzati tisztségviselők megerősítettek egy, az Ernst Happel-stadionban tervezett terrorcselekményt, nem volt más választásunk, mint lemondani a három tervezett előadást mindenki biztonsága érdekében
– közölte a Barracuda Music rendezvényszervező cég a közösségi oldalakon azzal, hogy a jegyek árát visszatérítik a rajongóknak.
Korábban Gerhard Pürstl bécsi tartományi rendőrfőnök szerdán fokozott biztonsági intézkedések életbe léptetését jelentette be, és úgy fogalmazott, hogy a konkrét kockázatokat sikerült ugyan minimalizálni, de az általános veszély továbbra is fennáll. Franz Ruf, az osztrák belügyminisztérium közbiztonsági ügyekért felelős főigazgatója a nap folyamán közölte, hogy
őrizetbe vettek két személyt, akik merényleteket terveztek a csütörtökre, illetve péntekre Bécsben meghirdetett koncerteken.
A jelentések szerint a 19 éves ternitzi lakos az interneten radikalizálódott, és néhány hete hűséget fogadott az Iszlám Állam terrorszervezetnek. Egy másik gyanúsítottat Bécsben fogtak el a hatóságok, róla a rendőrség nem tett közzé részleteket. Az egyik osztrák állampolgárságú gyanúsítottnál közelebbről nem meghatározott vegyi anyagokat foglaltak le a hatóságok.
A rendőrség óvintézkedés gyanánt több házat és egy idősek otthonát is kiüríttetett robbanószertől tartva - írta az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget