Az énekesnő a tizenkettedik albumának bejelentése során kettős promóciós stratégiát alkalmazott: Először a saját weboldalán jelent meg egy visszaszámláló, ami pontosan augusztus 12-én, éjfél után tizenkettő perccel ért véget (utalva a 12. perccel arra, hogy ez a tizenkettedik lemeze, és arra is, hogy a Midnights című lemeze után vagyunk.)
Ezután ugyan az új album borítja nem jelent meg, csak az derült ki, hogy az új korong a The Life of a Showgirl névre hallgat. A weboldalról az is kiderül, hogy az új album borítójának színvilágát áthatja a narancssárga és a menta szín.
Kapcsolódó
Itt azonban a promó nem ért véget: a 35 éves énekesnő elment a szintén 35 éves futballista párjának, Travis Kelce-nek és testvérének, Jasonnak a közös podcast-műsorába, hogy az albumról beszéljen.
A podcast-epizód ugyan csak augusztus 13-án jelenik meg, Taylor Swift egy rövid klipet már feltett róla az Instagram-oldalára, amelyen az albumot előveszi egy dobozból, és meglepetten a párjának mutatja – írja a Spiegel.
Ha ez nem lenne elég, a Taylor Swift menedzsere által kezelt Taylornation nevű Instagram-oldalon is az album bejelentésével párhuzamosan több olyan kép is felkerült Taylor Swift korábbi koncertjeiről, ahol az énekesnő narancssárgában van – és épp ugyanekor az Empire State Building kivilágítása is narancssárga színűre váltott.
Taylor Swift 2024 decemberében fejezte be a minden képzeletet felülmúló Eras turnéját. Iparági becslések szerint a 2023 márciusában kezdődött koncertsorozat során több mint tíz millió jegyet adtak el és mintegy 1,9 milliárd euró bevételt hozott a konyhára. Ez tehát a számok alapján a történelem eddigi legsikeresebb koncertturnéja.
Gyermekvállalási válság: Taylor Swift lehet a demográfiai fordulat kulcsa
Demográfusok szerint a fiatalokat máshogy kell ösztönözni a gyermekvállalásra, hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság konferenciáján. Példaként említették Taylor Swift esetleges gyermekvállalását, ami biztosan nagyobb ösztönzést jelentene, mint azok az akciótervek, amelyeket az európai tagállamok bevetnek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek