Nagyszabású UFC-eseményt rendeznek a Fehér Házban június 14-én
– ezt jelentette be Donald Trump vasárnap az amerikai haditengerészet fennállásának közelgő 250. évfordulója alkalmából.
A Reuters azt írja, az amerikai elnök jövő június 14-én ünnepli 80. születésnapját, és ezzel rég pedzegetett álma válhat valóra: Trump ugyanis még júliusban vetette fel, hogy MMA-meccset tartana a hivatalának otthont adó épületben.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára már korábban megerősítette: Trump „halálosan komolyan” gondolja a tervet. Most pedig úgy fest, immár a pontos időpont is eldőlt.
Trumpnak az egyik legfontosabb MMA-promótercéggel, a UFC-vel ápolt kapcsolata 2001-ig nyúlik vissza. Jó barátságban van a cég vezérigazgatójával, Dana White-tal is. A Telex azt írja, White korábban a Sports Business Journal nevű lapnak azt nyilatkozta, 700 ezer dollárt (kb. 233 millió forintot) fognak költeni arra, hogy helyrehozzák a Fehér Ház gyepjét a születésnapi esemény után.
Donald Trump kőkeményen kiosztotta az ENSZ-t: szerinte Nobel-békedíjat érdemel azért, amit tett
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 80. ünnepi közgyűlésén az amerikai elnök azt mondta: senki más nem tudta volna megcsinálni azt, amit ő. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak