Újabb légicsapásokat hajtott végre az Egyesült Államok Szíriában az Iszlám Állam célpontjai ellen – írja az Index. A támadás a decemberi, halálos kimenetelű iszlamista akció megtorlásának része, miközben Washington egyértelmű üzenetet küldött:
az amerikai erők nem hagyják válasz nélkül az ellenük intézett támadásokat.
Az Egyesült Államok újabb légicsapást intézett Szíriában az Iszlám Állam ellen szombaton – írja a portál a az amerikai Központi Parancsnokságra hivatkozva.
A bejelentés szerint az amerikai művelet az Iszlám Állam terrorszervezet több célpontja ellen irányult újabb megtorló akcióként az iszlamisták decemberi támadásáért, amelyben két amerikai katona és egy amerikai tolmács halt meg.
„Ha amerikaiakat támadsz meg – bárhol a világon –, életed hátralévő rövid, szorongással teli idejét abban a tudatban töltöd majd, hogy az Egyesült Államok üldöz téged, majd megtalál, és könyörtelenül végez veled”
– idézik Pete Hegseth hadügyminisztert.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt