Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előrehozott parlamenti választásokon, ami azt jelenti, hogy meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
Mint mondta, pártja adatai szerint:
- az ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája a voksok 23,5 százalékát szerezte meg,
- míg a harmadik helyen a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 6,5 százalékkal.
- A parlamentbe az SNS adatai alapján bekerült még a jobboldali Remény koalíció (4,9 százalék),
- valamint A nép egy hangja nevű pártfüggetlen lista (4,7 százalék).
- A Szerb Haladó Párt adatai alapján a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) öt vagy hat parlamenti helyet szerzett meg a 250 fős törvényhozásban.
Aleksandar Vucic közölte, hogy a vajdasági tartományi választáson is hasonló eredmények születtek, és a belgrádi önkormányzati választást is a Szerb Haladó Párt nyerte meg, igaz, csak hajszálnyival előzte meg az ellenzéki összefogást. Az államfő szerint a fővárosban A nép egy hangja nevű lista lehet a mérleg nyelve.
A szerb köztársasági elnök arról is beszélt, hogy várhatóan a mostani kormánykoalíció pártjai képezik majd a következő kormányt is, vagyis az SNS, az SPS és a VMSZ.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég