Svájc nem csatlakozik a Peking elleni uniós szankciókhoz, amelyeket a kínai hatóságok ujgurokkal való bánásmódja miatt vezettek be – írja az MTI az NZZ am Sonntag című vasárnapi lapra hivatkozva. A berni gazdasági minisztérium vasárnap erősítette meg a lap erről szóló korábbi jelentését. A tárca szerint a kormány különböző külpolitikai és jogi feltételek mérlegelését követően döntött így.
Az Európai Unió 2021 márciusában vetett ki szankciókat több kínai személyre, illetve egy biztonsági ügynökségre a Hszincsiang területén élő ujgurok tömeges önkényes fogva tartásával és velük szembeni állítólagos embertelen bánásmóddal összefüggésben. Peking uniós politikusokkal, illetve intézményekkel szembeni ellenszankciókkal válaszolt.
A svájci kormány még 2022 végén döntött arról, hogy nem követi az uniós szankciókat, de ez csak most került nyilvánosságra az NZZ am Sonntag jelentése nyomán.
Svájc rendszerint csatlakozni szokott az EU által hozott büntetőintézkedésekhez,
ahogy azt az Oroszország és Irán elleni szankciók esetében is tette.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon