A külügyi bizottság ugyanakkor leszögezte, hogy további megbeszéléseket kezdeményez, és akár már a jövő héten újból napirendre kerülhet a törvényjavaslat.
Fuat Oktay török bizottsági elnök kijelentette, hogy minden bizottsági tagnak teljes mértékig meg kell győződnie a svéd tagság jóváhagyásáról, és ez időbe telik. Megemlítette, nem kizárt, hogy az ankarai svéd nagykövetet is meghívják a bizottsági ülésre annak érdekében, hogy a ratifikálás folyamata felgyorsuljon – írja az MTI.
Ankara korábban azt mondta, hogy a svéd csatlakozás jóváhagyásáért cserébe határozottabb fellépést vár Stockholmtól a terrorizmus elleni harcban, többek között azzal, hogy a Törökország által terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) Svédországban élő tagjait a skandináv ország kiadja.
A török parlamenti bizottság egyszerű többséggel fogadhatja el a törvényjavaslatot, de utána még a teljes plénumnak szavaznia kell róla, ezt követően írhatja alá a jogszabályt a török elnök.
Ukrajnával bővülhetne a NATO, cserébe le kellene mondania a területeiről
„Eljött az idő, hogy megtegyük a következő lépést, és meghívjuk Ukrajnát a NATO-ba” - mondta a szervezet egykori főtitkára. Lenne azonban egy feltétele: az oroszok által megszállt területek nélkül.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta