Svédországban mélypontra csökkent 2024-ben a tartózkodási engedélyt megkapó menedékkérők száma a stockholmi kormány pénteki bejelentése szerint, miközben a menedékkérők száma is csökkent.
Johan Forssell, a migrációs ügyekért felelős tárca vezetője a svéd bevándorlási hivatal adataira hivatkozva azt mondta, tavaly összesen 6250 menedékkérő kapott tartózkodási engedélyt, 42 százalékkal kevesebb, mint a jelenlegi kormány hatalomra kerülése előtt, 2022-ben, és kevesebb, mint 1985 óta – az adatok rögzítéséének kezdete – bármikor
„Úgy gondolom, a csökkenésnek folytatódnia kell” – jelentette ki Forssell, aki hangsúlyozta, hogy bár történelmi mélypontról van szó, ezt az arányt azon évek fényében kell vizsgálni, amikor ez a szám nagyon magas volt. Hozzátette, hogy jelenleg csak a menedékkérők egynegyedének ismerik el jogosultságát a tartózkodási engedélyre, a többieknek haza kell térniük.
Stockholm emellett aktívan bátorítja a migránsokat a hazatérésre, a többi között hárommilliárd svéd koronát különített el hazatelepülési támogatásra. Míg jelenleg egy hazatelepülő 10 ezer korona támogatást kaphat, a tervek szerint 2026-tól akár 350 ezer svéd korona is ütheti annak a markát, aki úgy dönt, visszatér hazájába.
Ha Svédországba költözne, most itt a nagy lehetőség
Ez a svéd kisváros 10 centért kínálja a telkek négyzetméterét. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem