A 2022 óta hivatalban lévő konzervatív kormány külföldön kampányol azért, hogy ne jöjjön több bevándorló Svédországba, valamint csökkentik a nekik járó szociális juttatásokat is.
A Bild beszámolója szerint a fenti intézkedéseknek is köszönhetően az országban 1997 óta a legalacsonyabb a menedékkérők száma.
Ötven év után először fordult elő, hogy többen hagyták el az országot, mint amennyien érkeztek.
Maria Malmer Stenergard svéd bevándorlásügyi miniszter a német lapnak elmondta, hogy 2022-ben „elég könnyű volt állampolgárságot szerezni. A Szíriából érkezők azonnal állandó tartózkodási engedélyt kaptak. Ez nagyon vonzóvá tette a Svédországba érkezést”.
A migrációs és menekültügyi rendszer megreformálása során ezért arról döntöttek, hogy korlátozzák az igénybe vehető szociális juttatások összegét, csak az otthon üldöztetett menekültek maradhatnak az országban, illetve kitoloncolják azokat, akiknek a menedékjogi kérelmét elutasították.
Az ukrán menekültek integrációjáról kedvezően nyilatkozott a miniszter, tapasztalatai szerint gyorsan megtanulták a nyelvet. A gördülékeny beilleszkedésükben nagy segítség volt, hogy a kultúrájuk jobban hasonlít a svéd kultúrához, mint az afrikai vagy a közel-keleti embereknek.
El kell érnünk, hogy az ideérkezők ne csak fizikailag lépjék át az országhatárt, hanem a határon átlépve a társadalomba is bekerüljenek, annak részeseivé váljanak
– magyarázta Maria Malmer Stenergard.
Ha Svédországba költözne, most itt a nagy lehetőség
Ez a svéd kisváros 10 centért kínálja a telkek négyzetméterét.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak