A Fehér Ház korábban meg is erősítette, az Egyesült Államok vezető kereskedelmi tisztviselői még ezen a héten Svájcban tárgyalnak kínai kollégáikkal – írja a Euronews.
A tárgyalások amerikai oldalról Scott Bessent, amerikai pénzügyminiszter, Jamieson Greer amerikai kereskedelmi képviselő, kínai oldalról pedig He Lifeng miniszterelnök-helyettes között zajlanak.
A tárgyalások több hónappal, Donald Trump, április másodikai vámbejelentését követően kezdődnek, annak ellenére, hogy a világgazdaságot felborzoló intézkedés, Kínát érinti legsúlyosabban.
Az USA jelenleg 145 százalékos vámot vet ki a kínai árukra, ennek megfelelően Kína ellenvámja 125 százalékos. A vámok hatását mindkét ország próbálja enyhíteni mentességeken keresztül. Ennek ellenére mindkét ország megsínyli a következményeket, hiszen a világ két legnagyobb gazdasági között a kereskedelem jelentősen visszaesett. Az előrejelzések szerint az USA könnyedén recesszióba csúszhat, Kínában pedig a gyári tevékenység áprilisban 2023 decembere óta a legalacsonyabb szinten van.
Az az érzésem, hogy ez a de-eszkalációról fog szólni, nem a nagy kereskedelmi megállapodásról, de először erre van szükségünk, ahhoz hogy tovább léphessünk
– mondta el Scott Bessent, a svájci tárgyalásról.
A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője elmondta, az ország nem fogja feláldozni az elveit, (legyen szó a globális méltányosságról vagy igazságról) miközben a megállapodásra törekednek.
Amit látunk, csak alapozás: valódi háborúra készül Trump?
A vámháború igazi célja nem más, mint felkészülés egy valódi háborúra az Egyesült Államok legnagyobb ellenfelével - véli Szalay-Berzeviczy Attila. A Budapesti Értéktőzsde volt elnöke szerint ehhez haza kell vinni az ipari kapacitásokat és biztosítani az ország gazdasági önellátását. Trump éppen ezt teszi.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben