A hétfői országos áramszünet becslések szerint 1,6 milliárd eurós kárt okozott a spanyol gazdaságnak – közölte a CEOE, az ország legnagyobb munkáltatói érdekképviselete. Ez az összeg a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 0,1 százalékát teszi ki – számolt be az MTI.
Ugyanakkor egyes banki elemzők akár 2,25–4,5 milliárd eurós veszteséggel is számoltak. Más szakértők úgy vélik, hogy a gazdasági hatás mérsékeltebb lehet, mivel a termeléskiesés egy részét az év folyamán lehet pótolni.
Kapcsolódó
A több mint tíz órán át tartó áramszünet gyakorlatilag megbénította az ország működését. Az ipari szektor különösen súlyosan érintett volt: leállt a Pamplonában működő Volkswagen-gyár és a barcelonai Seat-üzem is. Az áram hirtelen megszűnése több helyen károkat okozott a gépekben és berendezésekben.
Az élelmiszeripart sem kímélte az áramszünet
Az élelmiszeripar és a kiskereskedelem szintén jelentős veszteségekről számolt be, elsősorban a hűtési rendszerek leállása miatt. Sok bolt kénytelen volt selejtezni hűtött és fagyasztott készleteit, egyes üzletek és éttermek pedig idő előtt bezártak. Az áramszünet miatt a bankautomaták nem működtek, és bankkártyás fizetésre sem volt mindenhol lehetőség.
A tömegközlekedést is megbénította az áramszünet: leálltak a metró- és vasúti szerelvények is.
Halálesetek is köthetőek az áramkimaradáshoz
A BBC beszámolója alapján a rendőrség azt feltételezi, hogy az áramszünet alatt egy hibás áramfejlesztőből szivárgó szén-monoxid okozta Spanyolországban egy házaspár és felnőtt fiuk halálát. A család minden tagját saját ágyában találták meg.
Emellett több esetet is vizsgálnak, köztük egy madridi nőét, akinek egy – az áramszünet alatt használt – gyertya okozhatta halálát. A lap hozzátette, hogy tizenhárom embert kezeltek füstmérgezéssel, közülük ötöt kórházba is szállítottak.
Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt
Óriási leállást okozott az áramszünet. Nem járnak a vonatok, repülők, metrók sem, de a kártyás fizetés is csak sci-fi a mai napon.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben