Három gyanúsítottat vettek őrizetbe kedden a spanyolországi Katalóniában a spanyol Néppárt korábbi vezetője ellen elkövetett merénylettel összefüggésben. A támadás összefüggésben állhat az áldozatnak az iráni politikai ellenzékhez fűződő kapcsolatával – írja a Politico.
A spanyol rendőrség két spanyol férfit és egy brit nőt vett őrizetbe az ország déli részén fekvő Lanjaron és Fuengirola városokban. A letartóztatások két héttel azután történtek, hogy Alejo Vidal-Quadrast, aki egyben az Európai Parlament korábbi alelnöke is, fényes nappal Madrid utcáin arcon lőtték.
A lövések következtében Vidal-Quadras állkapcsa két helyen eltört, de a politikus túlélte a támadást, és a kórházban jó úton halad a felépülése a műtéteket követően. A merényletet a spanyol nemzeti bíróság potenciális terrorcselekményként vizsgálja.
Az Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsának párizsi székhelyű bizottsága – amely Vidal-Quadrast szövetségesének tekinti – a The Guardian szerint a teheráni kormányt vádolta a támadás miatt. Maga a politikus azt mondta, hogy a merénylet összefüggésben állhat az iráni ellenzékhez fűződő kapcsolataival. Tavaly októberben Teherán szankciókat vezetett be a jobboldali politikus ellen, ami a beutazási tilalmat is magában foglalta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező