A kínai divatóriás már idén a londoni tőzsdére akar lépni, ezért nem meglepő módon minden erőből igyekszik az angol hatóságokat meggyőzni arról, hogy a termékei megbízhatóak és biztonságosak.
A Shein pénteken egy közleményben részletezte, hogy a továbbiakban milyen lépések tesz annak érdekében, hogy a termékei biztonságosabbak legyenek.
Érdekesség azonban, hogy nagyjából egy héttel azután adott ki erről közleményt a kereskedő, hogy több terméküket is vissza kellett hívniuk, 2021 óta először.
A vállalat közölte, tavaly több mint 2 millió termékbiztonsági tesztet végeztek az iparág vezető laboratóriumaiban, és a beszállítóknak is dokumentációt kell benyújtaniuk az olyan termékekről, mint a játékok, babatermékek, valamint az elektronikai és az orvostechnikai eszközök
– írja a CNBC.
Ezen felül ismertették fenntarthatósági kezdeményezéseinek részleteit, valamint bejelentették, hogy egy új nonprofit alapítványt is létrehoztak, amellyel a vállalat igyekszik a brit törvényhozókat megnyerni arról, hogy termékeik biztonságosak és nem kényszermunka során készültek.
A Shein a múlt héten több mint 300 hajszárítót hívott vissza, mivel fennállt a használatuk esetén az áramütés veszélye.
London befogja az orrát, ha kínai pénzekről van szó
A kínai gyökerű fast fashion lánc, a Shein állítólag beadta bevezetési kérelmét a londoni tőzsdére. Az egyelőre bizalmas akcióra azután került sor, hogy az amerikai tőzsdére lépés esélyei egyre kisebbek. Ennek oka, hogy az amerikaiak szerint komoly kétségek merülnek fel a cég beszállítói láncával kapcsolatban kényszermunka alkalmazása miatt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Képeken a földi pokol: drámai fotókon a szörnyű pusztítás, mindent felemésztenek a lángok

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából
