Sanna Marin volt finn miniszterelnök, aki áprilisban hajszál híján elveszítette a választásokat, és a múlt héten lemondott pártja vezetéséről, azt tervezi, hogy elhagyja a parlamentet, és csatlakozik a Tony Blair Institute for Global Change nevű intézetéhez.
Új pozíciója alapján Sanna Marin hivatalosan is engedélyt kér arra, hogy lemondhasson a parlamenti mandátumáról – közölte a balközép Szociáldemokraták nevű finn párt, amelynek Sanna Marin is a tagja. A londoni székhelyű politikai agytrösztöt Tony Blair egykori brit miniszterelnök vezeti.
Úgy érzem, hogy ez a megbízatás olyan jellegű, hogy egész Finnországnak is hasznára válhat
– mondta Sanna Marin az újságíróknak, aki nem zárta ki, hogy a jövőben részt vegyen majd a finn választásokon, vagy pályázzon európai vezető állásokra, de azt mondta, jelenleg nincsenek ilyen tervei.
Sanna Marin volt a legfiatalabb miniszterelnök 2019-ben
Sanna Marin volt a világ legfiatalabb miniszterelnöke, amikor 2019-ben 34 évesen hivatalba lépett. Ezzel világszerte felhívta magára a figyelmet, és hozzájárult Finnország ismertségének növeléséhez egy viharos időszakban.
Miután átvezette az országot a koronavírus karanténon és az azt követő gazdasági zavarokon, az orosz inváziót követően Ukrajna hangos támogatójává vált, és sikeresen vezette Finnországot a NATO-tagság felé. Szeptember 1-jén elnökölt utoljára pártja konferenciáján, mielőtt lemondott volna pártelnöki tisztségéről.
Sanna Marint a 37 éves Lotta Hamari váltja majd a finn parlamentben, aki a szakmája szerint kutató, képzettségét tekintve pedig fizioterapeuta és az egészségtudományok doktora. Lotta Hamari az oktatást, valamint a jól működő és egyenlő feltételeket biztosító szociális és egészségügyi rendszert sorolta a számára legfontosabb politikai ügyek közé.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője