Elsőként lehet mágiából diplomát szerezni, ugyanis az Exeter Egyetem jövőre elindítja innovatív mesterképzését – számolt be a BBC.
Az egyetem tájékoztatása szerint ez az egyetlen ilyen posztgraduális képzés az Egyesült Királyságban, amely a mágiatörténet tanulmányozását más tárgyak széles skálájával ötvözi. A történelem, az irodalom, a filozófia, a régészet, a szociológia, a pszichológia, a dráma és a vallás területén jártas akadémikusok bemutatják a mágia szerepét nyugaton és keleten egyaránt.
A mágia és okkult tudomány MA a mágia iránti érdeklődés közelmúltbeli megugrásának köszönhetően jött létre, mondta a kurzus vezetője. Emily Selove professzor szerint lehetőséget kínálnak arra, hogy a hallgatók tanulmányozzák a boszorkányság és a mágia történetét, valamint azok hatásait a világban a társadalomra és a tudományra.
Újra megvizsgáljuk azt a feltételezést, hogy a nyugat a racionalizmus és a tudomány helye, míg a világ többi része a mágia és a babona helye
– tette hozzá a kurzus vezetője.
Az egyetem tájékoztatása szerint a hétköznapinak semmiképp nem nevezhető képzés felkészítheti a hallgatókat a tanári, a tanácsadói, a mentori, az örökségvédelmi, a múzeumi, a könyvtári, a turizmussal kapcsolatos, a művészeti vagy a kiadói pályára.
A képzés résztvevői például olyan tárgyak közül válogathatnak majd, mint:
- a sárkányok a nyugati irodalomban és művészetben;
- Artúr király legendái;
- paleográfia;
- iszlám gondolkodás;
- a régészet elmélete és gyakorlata;
- valamint a nők ábrázolása a középkorban.
Kiderült, melyik a világ legjobb egyeteme
A tízes listán hét amerikai és hat brit egyetem szerepel. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak