A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion hétfőn hajnalban gratulált ellenfelének, Nicusor Dan független jelöltnek a győzelméért, hangsúlyozva, hogy „ez a román nép akarata volt" - számolt be az Agerpres hírügynökség.
A Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében az AUR elnöke köszönetet mondott annak a több mint 5 millió választónak, aki rá szavazott a második fordulóban.
„Nem fogok csalódást okozni nekik, semmi sem értékesebb számomra, mint a bizalmuk. Egyedül álltunk ki egy egész rendszer ellen, egyedül álltunk ki mindenki ellen, büszke vagyok rátok, és remélem, hogy méltó módon képviseltelek benneteket" - mondta Simion.
Hozzátette, hogy folytatni kell a harcot az igazságért, az igazságosságért, a hagyományos családért, a keresztény hitért és a szabadságért.
„Továbbra is fontos és jelentős része leszünk a román társadalomnak. Arra kérek mindenkit, hogy ne adja fel. A végsőkig kitartunk, még ha nehéz is megemészteni a vereséget. Románia és a román nép kell, hogy első legyen"
- nyilatkozta az AUR elnökjelöltje.
A romániai elnökválasztás második fordulójának nem hivatalos végeredménye szerint Nicusor Dan független jelölt a szavazatok 53,60 százalékát (6.168.642 voks) szerezte meg az elnökválasztás második fordulójában. Az AUR jelöltje, George Simion 5.339.053 szavazatot kapott, ami 46,40 százalékos támogatottságot jelent.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre