A román állandó választási hatóság (AEP) honlapján valós időben követhető szavazatszámlálás igazolta vasárnap éjjel azt az exit poll becslést, miszerint Nicusor Dan független jelöltet, Bukarest főpolgármesterért választották Románia elnökévé a következő öt évre.
Helyi idő szerint vasárnap éjfélig a leadott 11 millió 642 ezer szavazat több mint 98 százalékát számolták meg.
98 százalékos feldolgozottságnál az európai elkötelezettségét hangoztató, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által is támogatott Dan ekkor a voksok 54,2 százalékával vezetett ellenfelével, a George Simionnal, a kormánypártok által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökével szemben, aki a megszámlált voksok 45,8 százalékát szerezte meg.
A külföldi választókörökben, ahol minden korábbinál több, 1 millió 645 ezer voksot adtak le, fordított az arány, ott (65 százalékos feldolgozottság mellett) Simion a voksok 55 százalékát szerezte meg.
Mivel Nicusor Dan nagyobb (900 ezer szavazatos) előnyre tett szert, mint amennyi szavazat még feldolgozásra várt, éjfélre bizonyossá vált, hogy megnyerte a megismételt elnökválasztást.
Az eredetileg 2024 végére kiírt román elnökválasztást azért kellett megismételni, mert az alkotmánybíróság tavaly december 6-án érvénytelenítette a november 24-én megrendezett voksolás eredményét arra hivatkozva, hogy a választás korrektségét sértő, a jelöltek esélyegyenlőségét csorbító illegális befolyásolást és nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi kampányfinanszírozást tapasztalt.
Az államfőválasztás eredményét az esetleges óvások elbírálása után az alkotmánybíróságnak kell igazolnia, ezt követően teheti le a megválasztott államfő a hivatali esküt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj