A Külgazdasági- és Külügyminisztérium közlése szerint Szijjártó Péter az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy egyre durvuló háborús hangulat uralkodik a kollégái körében, ezúttal is óriási volt a nyomás az ukrajnai fegyverszállítások és támogatások fokozása, az újabb szankciók elfogadása és az ország sürgős uniós felvétele érdekében.
A miniszter azt mondta, hogy az ülésen személyesen is jelen volt az ukrán külügyminiszter, aki újabb szankciókat követelt, valamint még több pénzt és fegyvert, emellett pedig Ukrajna gyors EU-csatlakozását.
Szijjártó állítása szerint azt is követelték, hogy minél erősebb, átfogóbb és az energiaszektort minél súlyosabban büntető szankciós csomagot hoznak létre.
Ennek azonban Szlovákiával együtt Magyarország ellenállt, és megakadályozták a csomag elfogadását.
Emlékeztetett arra is, hogy az orosz földgázimportra nincsenek érvényben korlátozások, és szerinte az Európai Bizottság ezen is a tagállamokat megkerülve, az egyhangúság elvét kiiktatva akarna változtatni.
Az eddigi legnagyobb szankcióra készül az EU: most az olajhoz nyúlnának hozzá drasztikusan
A blokk 18. szankciócsomagja betiltaná az Északi Áramlatot és hordónként 45 dolláros árplafont vezetne be az orosz olajra.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget