Robert Fico hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítás leállítására. Ezt a kormányfő saját közösségi médiás videóbejegyzésében jelentette be vasárnap - írt az MTI.

A szlovák miniszterelnök szombaton még feltételesen fogalmazott, és azt mondta, hogy a lépésre akkor kerül sor, ha Volodimir Zelenszkij hétfőig nem teszi lehetővé a Barátság kőolajvezetéken Szlovákiába érkező orosz kőolaj újraindulását.

„Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt üzeni nekünk, hogy máshol vegyünk gázt és kőolajat, mint Oroszországban - bár ez nehezebb és drágább, amivel nagy pénzeket vesztünk - akkor jogunk van válaszolni” - fogalmazott.

A miniszterelnök bírálta az Európai Uniót (EU) is, amiért szerinte Ukrajna érdekeit részesíti előnyben a tagállamai kárára. Hozzátette: már jelenleg is rohamos ütemben nőnek az EU-val szembeni kétségek, és ez a viselkedés ahhoz fog vezetni, hogy az unió végső soron képtelenné válik majd az olyan döntések meghozatalára, amelyek egyhangúságot igényelnek.

Robert Fico szólt az unió által Ukrajnának nyújtandó háborús kölcsönről is, rámutatva arra az egyenetlenségre, hogy míg az EU-nak nincs pénze arra, hogy csökkentse az elektromos áram árát, arra talál, hogy Ukrajnának kölcsönözzön 90 milliárd eurót, amelyből Kijev nem fog visszafizetni egy centet sem. Hozzátette: a lehető legjobb döntésnek tartja, hogy nem engedte, hogy Szlovákia is részt vegyen ebben a kölcsönben.

Orbán Viktor vasárnapi bejelentése szerint Magyarország három lépésben reagál arra, hogy a kormány szerint Ukrajna akadályozza Barátság vezetéken történő orosz olajszállítást: megállítják a korábban jóváhagyott, de még nem folyósított hadikölcsönöket Ukrajnának; nem indítják újra a dízelszállítást Magyarországról Ukrajnába; és megtagadják a 20. uniós szankciós csomagot. Erről ITT írtunk bővebben.