Továbbra is súlyos Robert Fico miniszterelnök állapota, legalább fél év lesz a rehabilitációja, jelentette ki Ján Richter a szlovák közmédia vasárnapi műsorában, írja a 444.hu az Újszó alapján.
A parlamenti képviselő elárulta, nemrég beszélt a miniszterelnökkel telefonon. „Az állapota még mindig nagyon súlyos. Abban kell reménykedni, hogy nem jön közbe valami váratlan" – közölte Richter.
Hangsúlyozta, felelőtlenség a gyors visszatérésére számítani.
A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház kiadott egy hivatalos közleményt a miniszterelnök állapotáról. Mint írták, Fico egészségi állapota megfelel a várakozásoknak, hétfőn ellenőrző vizsgálatokon fog részt venni.
Mint ismert, május 15-én négy lövés érte egy kihelyezett kormányülés után Robert Fico szlovák kormányfőt. A kormányfő állapota napokig súlyos volt, számos műtéten is átesett, de már túlvan a legrosszabbon.
Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy kivizsgálják, voltak-e bűntársai az elkövetőnek, továbbá tagja volt-e olyan csoportnak, amelyben merénylet elkövetésére buzdították egymást a tagok. Hozzátette, szerinte valószínűleg voltak segítői Cintulának.
A 71 éves elkövető korábban egy bevásárlóközpontban dolgozott biztonsági őrként, íróként pedig három verseskötete jelent meg.
A Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen elkövetett merénylet egész Európát megrázta.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak