A szakemberek szerint a lakás valódi értéke 750 ezer és egy millió euró között lehet, melyek a kormányfő tavaly év végén vásárolhatott meg Dušan Muňkótól, a Szociális Biztosító volt igazgatójától, aki jelenleg parlamenti képviselő.
A Ma7 értesülései szerint Fico eddig feleségével közösen egy szőlőskert tulajdonosa volt Pozsony-Szőlőhegy térségében, melyet még húsz évvel ezelőtt vásároltak. Ezen felül Pereszlény és Hrušovany közelében vannak örökölt földjei. Fico összbevétele 272 ezer eurót tett ki az elmúlt öt évben, azelőtt pedig évi 29-39 ezer eurós közhivatali bevételről számolt be.
Fico a pravda.sk cikke alapján maga is megerősítette, hogy az övé a lakás, mi több, az újságíróknak azt nyilatkozta, már három éve ott lakik, ugyanakkor csak tavaly decemberben írták át az ő nevére. Hozzátette, a lakás árának felét a médiumok fizették, melyet a velük való pereskedés során nyert.
Durván megkéri az árát Robert Fico, hogy ne dobjon botot a küllők közé
A mostani EU-csúcs tétje 75 milliárd euró sorsa, amiből mintegy 50 milliárd eurót Ukrajna kapna 2027-ig. Ezt jelen állás szerint csak Szlovákia és Magyarország fékezi: Fico pénzt szeretne cserébe, Orbán pedig Magyarország zárolt forrásait.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra