Robbanás volt hétfőn a romániai Petrotel-Lukoil kőolaj-finomítóban – írja az economica.net.
A robbanás 12 óra körül következett be a dél-romániai Ploiestiben található létesítményben. A robbanást nem követte tűz.
Kapcsolódó
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett, majd a helyi kórház intenzív osztályára szállították.
A robbanás bekövetkeztekor a finomító nem üzemelt, mivel október 17-én időszakos műszaki felülvizsgálat miatt leállították.
Emlékeztetnek, az orosz Lukoil egyik romániai leányvállalata által működtetett létesítmény Románia egyik legnagyobb olajfinomítója, az éves feldolgozási kapacitása 2,5 millió tonna. A finomító még 1904-ben kezdett el termelni, 1998 óta van a Petrotel-Lukoil SA tulajdonában. A cégnek tavaly mintegy 540 alkalmazottja volt, és 1,89 milliárd lej (mintegy 145 milliárd forint) árbevétel mellett 62,8 millió lej (mintegy 4,8 milliárd forint) adózás előtti eredményt ért el.
A Lukoilnak van egy másik romániai leányvállalata is, az üzemanyagok kiskereskedelmi forgalmazására szakosodott Lukoil Romania.
Orosz vezető az olajhelyzetről: „Felkészülünk a télre. Még nem jött el”
Putyin miniszterelnökének helyettese azt állítja, növelték az üzemanyag-termelést az oroszországi olajfinomítók, és nincs gond. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste