Az Egyesült Államoknak jelentős az importfüggősége van ásványkincseknél, így a lantanoidák esetében 80 százalékos, míg a szkandiumnál és az ittriumnál 100 százalékos a szükséglet. Az importált anyagok meghaladó része Kínából származik – írta meg a Conclude Befektetési Zrt. összeállítása alapján az Infostart. A repülőgépgyártásban és a hadiiparban használt titánium mellett az Egyesült Államokban nagy a kereslet a lítium és a gallium anyaásványai iránt is, amelyeknek több kiaknázatlan lelőhelye ismert Ukrajnában.
Bár átmenetileg meghiúsult a Donald Trump amerikai elnök által billió dolláros üzletnek tartott ritkaföldfém-megállapodás Ukrajnával, amely csökkentené a függést Oroszországtól és Kínától, ugyanakkor nem biztos, hogy ez gazdaságilag is megérné az Amerikai Egyesült Államoknak – vélekedett Juhász Kristóf, a Conclude Befektetési Zrt. cégvezetője az Inforádióban.
Az észak-amerikai bányák kitermelik a ritkaföldfémoxidot, azt átszállíttatják Kínába, ahol megvan a szakértelem a feldolgozásukra, és utána újra importálják az Egyesült Államokba – mondta a szakember. Juhász Kristóf kiemelte: magasan Kína rendelkezik a legnagyobb ritkaföldfém-tartalékkal, 44 millió tonnára becsülik jelenleg a gazdaságosan felszínre hozható ritkaföldfém mennyiségét.
Egyes számítások szerint Ukrajna több millió tonnányi ritkaföldfém-tartalékkal rendelkezik, de bizonytalan, hogy gazdaságosan kitermelhető készletekről van-e szó – tette hozzá.
Juhász Kristóf arról is beszélt, hogy
az egyetlen, jelenleg ritkaföldfémet melléktermékként kitermelő bánya Melitopol környékén található, ami jelenleg orosz megszállás alatt álló terület.
Juhász Péter kiemelte, a ritkaföldfémek egyik fő alkalmazási területe a zöld átálláshoz kapcsolódik, mert elengedhetetlenek a szélerőművek és elektromos autók gyártása során. Ezen túlmenően sok high-tech területen számítanak nélkülözhetetlen anyagnak, de a ritkaföldfém-bányászat kifejezetten környezetszennyező és még radioaktív is lehet.
Hatalmas kincseket rejt a föld mélye: ez lehetett Vlagyimir Putyin háborús célja?
Mára kissé megkopottnak tűnik a Moszkvában csak különleges hadműveletként aposztrofált háború magasztosnak tűnő érvkészlete. Pláne, hogy kiderült, mekkora vagyon rejtőzik Ukrajnában.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok