Wizz Air-pilóta volt az aradi kisrepülőgép-baleset egyik áldozata: a 48 éves, kétgyerekes Vlad Zgardau csaknem húsz éves tapasztalattal rendelkező kapitány volt, aki 11 éve dolgozott a légitársaságnál, és kiképző pilótaként is tevékenykedett. A szombaton lezuhant gépben vele együtt egy 18 éves fiatal, Vlad Popescu is meghalt, aki szintén pilóta szeretett volna lenni – írja a Blikk.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, tragédia történt Aradon, és nem élték túl az utasok a szerencsétlenséget, amikor egy kisrepülőgép becsapódott egy vagongyár udvarán szombat délelőtt. A fedélzetén utazó két férfi a helyszínen életét vesztette. A becsapódás ereje olyan nagy erejű volt, hogy a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajtuk.
A tapasztalt pilóta a Wizz Air mellett a Carpatairnél és a TAROM-nál is dolgozott. Kollégái nyugodt, derűs, mindig mosolygó szakemberként ismerték.
„A balesetben a Wizz Air egy nagy tapasztalattal rendelkező, szakmailag tökéletesen felkészült kollégát vesztett el. Vlad Zgardau 11 éve dolgozott a légitársaságnál, kapitányként repült, emellett kiképző pilótaként segítette a kadétok felkészítését”
– állt a légitársaság közleményében, melyben a cég azt is írta, osztozik a hozzátartozók fájdalmában, és őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családtagok, barátok és kollégák felé.
Az oktató és a tanuló tíz perccel a tragédia előtt készített magáról egy szelfit, amit a baleset után a fiatalember édesapja osztott meg.
A halálos kimenetelű baleset oka egyelőre nem ismert, a hatóságok nyomozást indítottak.
Tragédia Aradon, nem élték túl a repülő utasai
Egy kisrepülőgép csapódott be a vagongyár udvarán. Bővebben >>>Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát