Az orosz védelmi minisztérium szerint lezuhant az orosz katonai repülőgép, amelyen 65 ukrán hadifogoly, 6 személyzeti tag és 3 további személy utazott Ukrajnába egy fogolycserére. 

Kijev még nem kommentálta az eseményeket a The Guardian szerint

A közösségi médiában azonban több felvétel is megtalálható a pillanatról, amikor a gép zuhanni kezd, majd ezt követően már csak hatalmas tűz látható. A videó itt tekinthető meg. Emellett olyan képek is napvilágot láttak ahol a repülőgép roncsai szétszóródva hevernek a mezőn. 

A belgorodi régió kormányzójának állítása szerint a baleset megtörtént és a mentőszolgálatok már a helyszínen dolgoznak. 

A Tass moszkvai hírügynökség később már úgy fogalmazott, hogy nincs túlélője a balesetnek.

repülőgép még egy szovjet tervezésű Iljusin Il-76-os katonai szállító volt, amelyet katonák, rakományok és fegyverek légi szállítására terveztek. 

Az Ukrajnával határos Belgorod régió az orosz utánpótlási vonalak egyik fontos állomása az elmúlt időszakban. Belgorodot hónapok óta kiterjedt ágyúzás és dróntámadások érik, beleértve a régió fővárosát ért decemberi rakétacsapást, amely 25 ember halálát okozta.

Kisegítette a Bundeswehr az ukránokat

A háború kitörése óta először segíti helikopterekkel Németország az orosz támadással szemben védekező ukrán erőket.Bővebben--->