Mintegy 500 ezren vettek részt Marko Perkovic Thompson horvát énekes szombaton lezajlott zágrábi koncertjén – közölték a szervezők vasárnap.
Az előadó a Facebook-oldalán 504 ezer látogatóról írt.
Az MTI azt írja, a háromórás koncertet az előadó „zenei és hazafias látványosságnak” nevezte, hiszen a számokat látványos fényjáték és tűzijáték színesítette.
Szeretném egész Európának megüzenni, hogy térjen vissza hagyományaihoz, keresztény gyökereihez, mert csak akkor lehet Horvátország újra erős
– hangsúlyozta az énekes a koncert elején.
Helyszíni beszámolók szerint a mintegy 30 előadott dal között számos olyan is felcsendült, amely az 1991-1995-ös délszláv háború idején született, vagy a háborús időkről szól. Egyik legismertebb számában a popénekes a háború során használt, „A hazáért készen (állunk)” felkiáltást is használja, amely sérti a nem horvát nemzetiségűeket. Az énekes szerint viszont a dalszöveg nem sértő, csupán egy háborús dal, arra az időszakra emlékezteti, amikor Horvátország megszületett. A koncerten a felhívásra a közönség hangos felkiáltással felelt.
Nacionalista töltetű dalai miatt Thompson koncertjeit több országban betiltották vagy nem engedélyezték.
A szerb külügyminisztérium pedig arra kérte a szerb állampolgárokat, hogy a hét végén ne utazzanak Zágrábba, hogy elkerüljék az esetleges összetűzéseket.
Davor Bozinovic belügyminiszter közölte, soha ekkora tömeg még nem gyűlt össze a zágrábi lóversenypályán, mint Thompson koncertje alkalmából. Hozzátette: a rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszínt. Nagyobb összetűzés nem történt, 123 embert állítottak elő a közrend zavarása vagy pirotechnikai eszközök használata miatt.
Marko Perkovic művésznevét az 1991-1995 közötti délszláv háború során vette fel, a Thompson gyártmányú gépfegyver után. Igazán híressé a Bojna Cavoglave című dalával vált, amelyben a hazájukat védő horvát katonák hősiességét énekli meg.
Kapcsolódó
Azahriah új rekordot döntött, tripla teltház előtt játszik
Kevesebb, mint másfél óra alatt elfogytak a jegyek a második ráadáskoncertre is, ami az MVM Dome történetének leggyorsabb teltháza lett. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban