Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arról beszélt, hogy Oroszország eltökélt a hosszú távú békés rendezés mellett az ukrajnai konfliktusban – számolt be a Ria.ru.
Hangsúlyozta:
Kapcsolódó
Vlagyimir Putyin elnök világosan kifejtette, hogy Moszkva kész feltételek nélkül közvetlen tárgyalásokat kezdeni Kijevvel, és május 15-én Isztambulban javasolt találkozót.
Peszkov szerint a Kreml békepárti álláspontja széleskörű nemzetközi támogatást élvez. Donald Trump korábbi amerikai elnök is arra szólította fel Kijevet, hogy csatlakozzon a tárgyalásokhoz, míg Recep Tayyip Erdogan török elnök megerősítette: kész közvetítőként segíteni a folyamatot.
Az Európai Unió újabb szankciókkal fenyegetőzik, ha Moszkva nem fogadja el a Nyugat által javasolt 30 napos tűzszünetet – Peszkov azonban leszögezte, hogy Oroszország elutasítja az ultimátumok nyelvét.
Zelenszkij készül
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közben azt nyilatkozta, hogy beszélt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel az isztambuli, Oroszországgal tervezett találkozóról.
„Beszéltem Erdogan török elnökkel, hogy megvitassuk a törökországi találkozó legfontosabb részleteit, amely segíthet a háború lezárásában. Hálás vagyok a támogatásáért és a legmagasabb szintű diplomáciai kapcsolatok elősegítésére való készségéért. Közös nézeteket vallunk a tűzszünet szükségességéről” – mondta Zelenszkij az ukrán Pravda beszámolója szerint.
Zelenszkij hozzátette, hogy a partnereknek biztosítaniuk kell a tűzszünet felügyeletét.
Erdogan „rendkívül fontosnak” nevezte az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalások újraindítását. A török vezető hangsúlyozta az átfogó tűzszünet szükségességét is, hogy megkezdődhessenek a béketárgyalások, hozzátéve, hogy „nem szabad elvesztegetnünk a lehetőséget”.
Trump is jönne
„A csütörtöki találkozó Oroszországgal és Ukrajnával nagyon fontos. Nagyon ragaszkodtam hozzá, hogy ez a találkozó létrejöjjön. Azt hiszem, jó dolgok sülhetnek ki ebből a találkozóból.” - közölte Donald Trump
Azt is felvetette, hogy - megszakítva közel-keleti útját - személyesen utazhat Törökországba Zelenszkij és Putyin tárgyalásaira.
Volodimir Zelenszkij a felvetésre úgy reagált, hogy, hogy Ukrajna számára fontos, hogy Donald Trump amerikai elnök jelen legyen a törökországi ukrán-orosz találkozón.
„Most hallottam Trump elnök nyilatkozatát. Nagyon fontos szavak. Támogattam Donald Trump elképzelését a teljes és feltétel nélküli tűzszünetről – elég hosszú időre ahhoz, hogy megalapozza a diplomáciai tárgyalásokat. Készen állunk a fenntartására a magunk részéről.”
Az ukrán elnök hozzátette, hogy készen áll a törökországi találkozóra, és reméli, hogy az oroszok nem fognak kibújni belőle.
Csütörtökön várom Putyint – üzente Zelenszkij
Mindenképp elutazik Isztambulba az ukrán elnök, akkor is, ha Vlagyimir Putyin nem hajlandó ma tűzszünetet kötni.Bővebben>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le