- Ha ilyen fegyverekkel támadják meg Oroszország területét, a válasz nagyon komoly, mondhatni megdöbbentő lesz. Gondolják ezt át! - figyelmeztetett az orosz államfő.
Tomahawk manőverező robotrepülőgépek Kijevnek való esetleges átadását az elnök eszkalációs kísérletnek nevezte. Vlagyimir Putyin Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek arra a - brüsszeli európai uniós csúcstalálkozón elhangzott - kijelentésére reagált, miszerint Ukrajna hozzájuthat ilyen eszközökhöz, de más eszközökkel is képes 3 ezer kilométeres mélységben csapást mérni Oroszországra.
Az arra vonatkozó kérdésre, hogy Donald Trump miért mondhatta le a közeljövőre tervezett csúcstalálkozót,
Putyin hangot adott annak a feltételezésének, hogy az amerikai elnök csak elhalasztani akarta találkozót.
Hozzátette, hogy legutóbbi beszélgetésük során hivatali partnere maga javasolta, hogy a csúcstalálkozót Budapesten tartsák meg.
Az orosz államfő szerint hiba lenne felkészülés nélkül belevágni a budapesti csúcstalálkozóba. Hangsúlyozta, hogy Oroszország mindig támogatta a párbeszéd folytatását. Mint mondta, Oroszország és az Egyesült Államok számos területen működhet együtt, ha az országok a nyomásgyakorlástól a komoly, hosszú távú párbeszéd felé fordulnak - jegyezte meg.
A frissen bejelentett, új amerikai szankciókat barátságtalan lépésnek nevezte, amely nem erősíti az orosz-amerikai kapcsolatokat. Azt mondta, hogy a korlátozások nem lesznek jelentős hatással a gazdasági helyzetre. lesznek ugyan veszteségek, de az orosz energetika magabiztosan áll a helyzethez. Hangsúlyozta, hogy Oroszország az önbecsüléssel rendelkező országok közé tartozik, és nem szándékozik nyomás alatt döntést hozni.
Ez természetesen nyomásgyakorlási kísérlet. De egyetlen önmagát becsülő ország és egyetlen önmagát becsülő nép sem hoz sohasem így döntéseket. Oroszországnak természetesen megvan az a kiváltsága, hogy az önmagát becsülő országok és népek közé sorolja magát
- mondta.
Emlékeztetett rá, hogy Trump első elnöki ciklusa alatt vezette be a legtöbb szankciót Oroszország ellen. Elmondta azt is, hogy beszélt az amerikai elnökkel arról, hogy az orosz olajszállítások helyzete hogyan befolyásolja az árak emelkedését a világban, egyebek között az Egyesült Államokban is.
Kitért rá, hogy az orosz olaj helyettesítése a világpiacon időbe telik, és az Oroszországból származó olaj mennyiségének hirtelen csökkenése az árak emelkedéséhez vezet. Putyin szerint szükséges befektetni alternatív energiaforrásokba, de a elkövetkező évtizedekben nem lehet meglenni szénhidrogének nélkül.
Vlagyimir Putyin az Oroszországi Földrajzi Társaság 17. kongresszusának záróülése után lépett a sajtó elé.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt