Ahhoz, hogy a Polgári Kezdeményezés párt jelöltje, a 60 éves – korábban háborúellenes nyilatkozatokat tett – Borisz Nagyezsgyin felkerüljön a március 15-17. között rendezendő oroszországi elnökválasztás szavazólapjára, a központi választási bizottságnak jóvá kell hagynia az általa összegyűjtött, több mint 100 ezer támogató aláírást tartalmazó listát.
A bizottság pénteki ülését követően Nyikolaj Bulajev közölte, hogy a Vlagyimir Putyin hivatalban lévő elnök ellen induló két elnökjelölt-aspiráns által benyújtott támogatói listákon elhunyt személyek nevei is szerepelnek.
Nyikolaj Bulajev szerint az a tény, hogy az illetékesek több tucat olyan ember nevére bukkantak, akik már nincsenek az élők sorában, kérdéseket vet fel az aláírásgyűjtőknek és maguknak a jelölteknek a tisztességességével kapcsolatban.
A bizottság közölte, hogy a Borisz Nagyezsgyin és a másik elnökjelölt-aspiráns, Szergej Malinkovics által benyújtott aláírási listák vizsgálatának eredményeit hétfőn fogják bemutatni.
(via MTI)
Putyin, Maduro és Biden is várja a voksokat 2024-ben
Több világgazdasági tekintetben is jelentős választást rendeznek majd 2024-ben. Egyes esetekben persze nem várhatók komoly izgalmak a végeredmény tekintetében, Vlagyimir Putyin orosz elnök pozícióját például nem sokan veszélyeztetik. De Venezuela esetében is az a kérdés, egyáltalán lehetőséget kap-e az ellenzék arra, hogy legyőzze Nicolás Maduro államfőt. Az Egyesült Királyságban mindeközben úgy tűnik, nagy pofon vár a konzervatívokra, az amerikaiak pedig újfent Joe Biden és Donald Trump között őrlődhetnek.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Elmarad a tavasz, senki se tudja, hova tűnt

Nemcsak a Starbucks vezére járhat repülővel dolgozni, bárkinek meglehet rá az esélye

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes
