Hétfőn jelent meg az a Kreml által jegyzett rendelet, amely megfosztotta Szergej Ivanovot a Biztonsági Tanácsban betöltött tagságától. Bár a hivatalos kommunikáció szerint egészségi állapota és kora miatt Ivanov maga kérte a felmentését,

az orosz politikai folklórban az ilyen önkéntes távozások ritkán szólnak a pihenés vágyáról. 

Kapcsolódó

A döntés nem a semmiből jött: február elején az elnök már felmentette őt a természetvédelmi, környezetvédelmi és közlekedési különmegbízotti posztjáról is.

Módosítást végrehajtani…, Ivanov Sz. B.-t kizárni 

– áll az orosz elnöki rendeletben, amiről a Fontanka számolt be. A hangnem valamennyire sejteti, hogy a lemondás vagy talán lemondatás Vlagyimir Putyinnak sem volt ellenére. 

Ivanov nem egy volt a sok szürke bürokrata közül

Hosszú és kiemelkedő karriert futott be a KGB és az FSZB biztonsági szolgálat magas rangú tisztjeként, és nyugalmazott vezérezredesi rangot tölt be. Putyinnal közösen szolgáltak a leningrádi KGB-ben, és a 2000-es években az ország egyik legbefolyásosabb embereként tartották számon. Ivanov és Putyin kapcsolata messze túlmutat a hivatali hierarchián. Az elnök a 2000-ben megjelent, „Első kézből” című interjúkötetében őt nevezte meg az első helyen, mint akiben feltétlenül megbízik. Ez a mély bizalom tette lehetővé, hogy 2001-ben ő legyen Oroszország első civil védelmi minisztere. Az ő nevéhez fűződik a modern orosz hadsereg alapjainak lerakása: a sorkatonai szolgálat két évről egyre csökkentése és a szerződéses állomány arányának növelése. Bár reformjait a régi vágású katonai vezetés szkeptikusan fogadta, Ivanov volt az, aki megpróbálta professzionális mederbe terelni az orosz haderőt. Oroszország védelmi költségvetése az ő idejében 2001-es 214 milliárd rubelről  2007-re 821 milliárd rubelre nőtt. De a kiadások növekedésével párhuzamosan továbbra is rendszeresen jelentek meg a hírekben a hadseregben zajló brutális megfélemlítésekről – az úgynevezett dedovscsináról .

Ivanov mindemellett volt első miniszterelnök-helyettes is, a 2007–2008-as elnökváltás előtt pedig szinte minden elemző őt tartotta Putyin kijelölt utódjának.

A sors – és Putyin döntése – azonban máshogy hozta: az akkor még liberálisabb arcélű Dmitrij Medvegyev kapta meg a stafétát, Ivanov csillaga pedig ekkor kezdett elhalványulni.

„Putyin tudta, hogy Medvegyev 2012-ben vissza fogja neki adni az elnöki széket. Ivanov esetében azonban nem volt ilyen bizonyosság.

Putyin meg volt győződve arról, hogy Szergej nem adná vissza a hatalmat

– mondta Ivanov egyik ismerőse a Cár személyesen című könyv szerzőinek. Putyint ráadásul aggasztotta Ivanov jó kapcsolata az amerikai kormányzat akkori vezetőivel.

Bár 2011 és 2016 között még vezette az elnöki adminisztrációt, az utóbbi éveket már a politikai parkolópályán, szimbolikus tisztségekben töltötte. 

Jevgenyij Mincsenko neves orosz politológus elemzése szerint Ivanov a klasszikus „kettes számú vezető” mintapéldánya volt: lojális, művelt, de ha kellett, könyörtelenül kemény. Az orosz elitet vizsgáló „Politbüro 2.0” modellben azonban Ivanov az utóbbi években már nem a döntéshozó mag tagjaként, hanem a „Központi Bizottság veteránjaként” szerepelt. Ők azok a tekintélyes figurák, akik továbbra is az elnök közvetlen környezetéhez tartoznak, de érdemi befolyásuk a napi döntésekre már nincs. Ezt jól illusztrálja, hogy 2016-os távozása után az elnöki adminisztráció éléről „vigaszdíjként” kapott környezetvédelmi posztján

már inkább kedvenc nagymacskáival, a szibériai tigrisekkel és leopárdokkal foglalkozott, mintsem államstratégiával.

2023-ban kijelentette, hogy támogatja az Ukrajna elleni háborút. „Hiszek a hadművelet sikerében. Hiszem, hogy fegyveres erőink előrenyomulnak a csatatéren. Sok sikert kívánok nekik, és szerény képességeimhez mérten mindenben segíteni fogom hadseregünket” – mondta  a Rosszija-24 adásában.

A régi gárda alkonya

Putyin pozíciója sziklaszilárd, a 2036-ig szóló elnöki mandátum lehetősége pedig elméletileg leveszi a napirendről a váltás kényszerét. Azonban a Kreml falai közötti mozgások mindig valamifajta üzenetet hordoznak és jól látszik, hogy a 2000-es évek lehetséges „trónörökösei” végleg kikoptak a pixisből.

Ha ma kellene a jövő orosz vezetését felvázolni, három markáns irány látszik:

  1. Mihail Misusztyin miniszterelnök a technokrata, szürke eminenciás vonalat képviseli. Ő az a rendszerhű adminisztrátor, aki egy kontrollált átmenet esetén a stabilitást garantálná.

  2. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a lojalitás mintaképe, aki a „működő Oroszország” képét mutatja, simán lehetne a kompromisszumos jelölt az elit számára.

  3. A keményvonalas biztonsági elit utánpótlása lehetne például Dmitrij Patrusev (a befolyásos Nyikolaj Patrusev fia), aki a hatalmi struktúra konzervatív, biztonságpolitikai dominanciáját vinné tovább.

Nincs kényszer

Szergej Ivanov teljes kiszorítása mindenesetre jelzésértékű. Azt mutatja, hogy Putyin utáni korszak – ha eljön – azt már nem a régi harcostársak fogják működtetni ám addig még sok víz lefolyhat a Volgán. Aki ma a Kremlben befolyásosnak számít, az még véletlenül sem ígér reformokat, sokkal inkább a putyini rendszer folytonosságát, ám az is tény, hogy többségük már bőven átlépte a nyugdíjkorhatárt.