A tisztiviselők hivatalosan nem indokolták meg, miért rendelték el a kiberműveletek beszüntetését, ahogy az sem tisztázott, hogy mennyi időre áll le vele a Trump-kormány.
Ugyanakkor a BBC úgy tudja, hogy még azelőtt megszületett a döntés az ügyben, hogy Donald Trump és Volodimir Zelenszkij találkoztak volna a Fehér Házban.
Amióta Trump visszatért az elnöki székbe, jelentősen enyhítette Amerika Moszkvával szembeni állásfoglalását, mivel alig várja, hogy megállapodásra jusson a több mint három éve tartó háború befejezéséről.
A kiberműveletek leállítását a kormányból Pete Hegseth védelmi miniszter rendelte el az amerikai kiberparancsnokságnak adott új iránymutatásban.
Kérdéses azonban, hogy az USA visszavágása a kibertérben mennyire erős az állítólagos orosz hackertámadások, választási beavatkozások és szabotázsakciók ellen, amelyekkel főként az Ukrajnával szövetséges országokat célozták meg.
Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó később tagadta, hogy tárgyaltak volna a politika megváltoztatásáról, azonban elismerte, hogy minden bevetnének annak érdekében, hogy a háborúnak véget vessenek.
A New York Timesnak adott nyilatkozatában a demokrata Chuck Schumer, a szenátus kisebbségi vezetője „kritikus stratégiai hibának" nevezte a lépést.
Trump védelmi minisztere szerint a lengyelek példaértékű szövetségesek
Pete Hegseth új tisztségében első tengerentúli útja Varsóba vezetett, ez pedig elmondása szerint nem véletlenül alakult így.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban