A segélyszervezetek a társadalmi tisztogatás szóval illetik Párizs legutóbbi akciótervét, amely során kilakoltattak egy 30 főből álló migránscsoportot az ideiglenes táborukból — írja az AP.
Az akcióra napokkal azután került sor, hogy a rendőrség tömeges kilakoltatást hajtott végre Franciaország legnagyobb menekülttáborában, egy Párizstól délre fekvő külvárosban. Az ilyen intézkedésekre minden tavasszal újra sor kerül a téli „tűzszünetet” követően, amikor is a hatóságok felfüggesztik a radikális eljárást.
A migránsokkal és más kiszolgáltatott helyzetű emberekkel foglalkozó segélyszervezetek szerint azonban az olimpia előtt ezek az erőfeszítések fokozódnak. Megjegyzik, hogy az embereket a fővárostól távolabbra küldik, annak ellenére, hogy a párizsi régióban is nyújthatnának menedéket. Több menedékkérőnek is a központban vannak az esedékes tárgyalásai.
A hatóságok azt szeretnék, hogy az olimpiai játékok idejére tiszta legyen a helyszín. Nem akarják, hogy a turisták Párizst migránsokkal és menedékkérőkkel teli városnak lássák
- mondta Elias Hufnagel, egy menekülteket és bevándorlókat segítő csoport önkéntese kedden a párizsi táborban.
A párizsi rendőrség közölte, hogy az akciót biztonsági okokból hajtották végre, most éppen azért, mert a sátortábor iskolák közelében volt.
Honnan van az illegális migránsoknak több ezer eurójuk?
Az Economx által megkérdezett szakértők szerint több ezer, de akár tízezer euróba is kerülhet, míg a kiinduló országból egy migráns eljut Európába. Vagyis, nem a leginkább segítségre szorulók, vagy üldözöttek, hanem akik megtehetik. A „legéletképesebbnek” ítélt fiatalnak tehát a család dobja össze a pénzt, sokszor ingatlan spekulánsok, uzsorások kölcsöneiből.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)