Vasárnap vége a magyar uniós elnökség első hetének, ennek során mindenki számára bebizonyosodhatott, hogy ez egy békemisszió lesz a következő hat hónapban - mondta a miniszter.
Kiemelte: Magyarország, a magyar kormány mindent megtesz majd annak érdekében, hogy hozzájáruljon a szomszédban lévő háború végéhez, hozzájáruljon ahhoz, hogy békét teremtsen a szomszédságában, és ahhoz, hogy Európa két és fél év után végre ki tudjon törni a fojtogató háborús válságból.
Kapcsolódó
A külügyminiszter szerint az elmúlt egy hét arra is magyarázatot adott, hogy miért mélyül ez a háborús válság Európában.
mind meg is szólaltak, mind kritizálták a magyar kormányt, a magyar miniszterelnököt, amiért a békéért dolgozik és a béke lehetőségéről folytat egyeztetéseket - fejtette ki a miniszter.
Hozzátette: ezek a háborúpárti politikusok az elmúlt két és fél évben fegyverszállításokkal, szárazföldi csapatok küldéséről szóló fantáziákkal, nukleáris fegyverekről történő szóbeszéddel folyamatosan mélyítették a háborús válságot Európában.– Ezek a támadások minket nem tántorítanak és kedvetlenítenek el, a békemisszió folytatódik, sőt erősödik, ezért arra kérem Európa háborúpárti politikusait, hogy csatolják be a biztonsági öveiket, és nagyon figyeljenek a jövő héten is - fogalmazott Szijjártó Péter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet