Az új, 14 fős kormányban 5 minisztere van a jobbközép ÖVP-nek, a balközép SPÖ-nek 6, míg a NEOS-nak 2. A hárompárt a menekültügy és az integráció terén azonnali lépések mellett kötelezte el magát.
Ennek részeként átmenetileg leállítják a menedékkérők hozzátartozóinak bevándorlását, és az első naptól kezdve kötelezővé teszik a bevándorlók számára az integrációs programokon való részvételt – írja a Der Standard.
Az októberi parlamenti választás után 155 nappal sikerült megalakulnia az osztrák kormánynak. A kormányalakítás azért tartott ennyi ideig, mert a választásokat megnyerő oroszbarát és szélsőjobboldali FPÖ-vel szemben nem tudták egységesen fellépni, ami miatt az év elején véget is értek a centrumpártok egyeztetései.
Miután a koalíció meghiúsult, Alexander van der Bellen felkérte az FPÖ elnökét, Herbert Kicklt a kormány megalakítására, azonban nem sikerült az ÖVP-vel megállapodnia. Így a centrumpártok ismét asztalhoz ültek, ezúttal pedig már sikerült megállapodásra jutniuk.
Trump étvágya csillapíthatatlan, meglepő területre fáj a foga
Megbízást kapott az új osztrák kormánykoalíció megalakítására hétfőn Herbert Kickl, a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke. A románok pedig májusban szavazhatnak az előző választási eredmény törlését követően, hogy ki legyen az ország elnöke. Donald Trump megválasztott amerikai elnök Justin Trudeau kanadai miniszterelnök lemondása után kijelentette, az országnak bele kellene olvadnia az Egyesült Államokba. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági eseményei.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le