Olyan dokumentumokat szellőztetett meg a The Financial Times a héten, melyek a Zerohedge szerint a Kreml alapvető kritériumait tartalmazzák, hogy mikor alkalmazzon Oroszország taktikai nukleáris fegyvereket, melyek azok az esetek, amikor ezt elkerülhetetlennek ítélik.

Alapeset még az ukrajnai konfliktus előttről

Ezek között olyan egyszerű feltételek is vannak, mint például, ha érdemi ellenséges behatolás történik orosz területre, de olyan konkrétum is szerepel, hogy ha a stratégiai ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjárók 20 százaléka megsemmisül. A taktikai atomfegyverek kisebb hatótávolságúak és kisebb kárt okoznak, mint a stratégiaiak, vagyis ezeket Oroszország közelében való bevetésre tervezték.

A dokumentumok 2008 és 2014 közti doktrínát tartalmaznak, amikor még nem volt ukrán konfliktus, hisz Ukrajnát az orosz báb, Viktor Janukovics irányította. Így nemigen merülhettek fel benne olyan kérdések, hogy mi minősül orosz területnek, bár vélelmezhető, hogy alapvetően Oroszország nemzetközileg elismert határaira gondolnak alapesetben. A Financial Times szerint az alapvető doktrína azóta sem változott.

Kínai támadás esete és partraszállás

A dokumentumok kifejezetten kitérnek egy esetlegesen Kína által indított támadásra: a támadók első vonalát még hagyományos eszközökkel próbálnák feltartóztatni, azonban ha egy második hullám is érkezik, vagy az első tovább nyomul az ország belseje felé, akkor már bevetendő ellenük a harctéri, taktikai nukleáris fegyver.

A haditengerészet olyan leírást kap, hogy ha partraszálló erők jelennek meg orosz területen, és megsemmisítik az ottani határvédelmi erőket, akkor nukleáris fegyverrel kell őket megállítani. Ugyancsak megemlítik olyan tényezők kombinációját, amikor az orosz erők olyan veszteségeket szenvednek, hogy nem tudnak már feltartóztani egy jelentősebb ellenséges agressziót, és kritikus helyzetbe kerül az orosz állam biztonsága: ekkor be kell vetni az atomfegyvert a megszálló erők ellen.

Elrettentés

Vannak azonban a leírásban olyan általánosabb megfogalmazások is, mint hogy az ellenséges erők visszarettentése egy orosz területek elleni agressziótól. Ez már a mostani háborús helyzetre is ráhúzható, bár Ukrajna egésze nem orosz terület a nemzetközi jog szerint, négyötöde pedig de facto nem az, vagyis nincs megszállva. Ha tehát a meg nem szállt Ukrajnában jelennek meg Nato-katonák, és közben diplomáciai csatornákon jelzik Oroszországnak, hogy eszük ágában sincs orosz területeket elfoglalni, csak védelmi feladatokat teljesítenek a meg nem szállt ukrán területeken, akkor az alap doktrína szerint nem jelenti az atomfegyver bevetésének szükségességét.

Az agressziótól való elrettentés fogalma ugyan tág, de nem véletlen, hogy doktrínák óvatosak és rendszerint végső esetre tartják a nukleáris csapást, mivel arra természetesen az ellenség felől nukleáris ellencsapás is érkezhet, és onnan már nehéz olyan stratégiát követni, amely meg tudna menteni bármennyit is az adott ország lakott területeiből, természetesen ez az ellenségre is igaz. Mindenesetre vélelmezhető, hogy olyan esetben, amikor nem egyértelműen orosz területre lépnek ellenséges katonák, erősen megfontolnák ezt a kockázatot, és a lehetőség felvetése leginkább a szóbeli elrettentést szolgálja.