Két évvel az általa „különleges hadműveletnek” nevezett ukrajnai akció kezdete után Vlagyimir Putyin orosz elnök ellátogatott a kazanyi repülőgépgyárba, és megtekintett egy újgenerációs Tupoljev Tu-160-as bombázót.
A Kreml által elképzelt villámoffenzíva terve rég dugába dőlt, de a győzelem érdekében Putyin minden forrást biztosít fegyveres erőinek felszerelésére.
Elemzők szerint idén a kormányzati kiadások egyharmadát a hadseregre fordítják.
Viszonyításképpen: Magyarország a költségvetéséből csupán körülbelül 3,5 százalékot fordít fegyverkezésre. Idén egyébként 18 NATO-tagállam – köztük Magyarország – védelmi kiadásai érik el a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát.
Az ukrajnai harcokat jelentős orosz tüzérségi fölény jellemzi. Az ukrán erőknek nagy szüksége van az utánpótlásra; lőszerre, tüzérségi gránátokra, gyógyszerekre és egyéb katonai felszerelésekre. Kijev nagyon várja a következő amerikai segélycsomagot, ami elakadt a kongresszusban – írja az Euronews.
Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint az Ukrajna 2024-es humanitárius szükségleteinek kielégítésére irányuló, 3 milliárd dolláros felhívása mindössze 10 százalékban van finanszírozva. A világszervezet egyik szóvivője azt mondta, a pénzhiány miatt bizonytalanná vált a létfontosságú segítség a frontterületeken élő rászorulók számára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére