Megkezdődött Oroszországban a nem hadászati nukleáris erők hadgyakorlatának harmadik szakasza – tudatta Telegram-csatornáján az orosz védelmi minisztérium szerdán.
A harmadik szakaszban az orosz fegyveres erők központi és déli körzetének egységei, valamint a légierő részvételével különböző harci feladatokat, az Iszkander M típusú műveleti-taktikai rakétarendszer működtetését és mozgatását, valamint elektronikus indításuk előkészítését, illetve a nukleáris robbanófejekkel ellátott légi csapásmérő eszközök mozgatását gyakorolják.
Kapcsolódó
A gyakorlat első szakasza május 21-én kezdődött az orosz déli katonai körzet állománya az Iszkander rakétarendszerhez tartozó speciális lőszerek átvételét, a kilövő járművek felszerelését, a légi- és űrerők egységeinek személyzete pedig a légi fegyverek robbanófejekkel történő felszerelését, illetve célba juttatását gyakorolta.
A második szakaszban az orosz és a fehérorosz fegyveres erők egységeinek a nem hadászati nukleáris fegyverek harci alkalmazására való közös felkészítése zajlott – írja az MTI.
Már a lengyel határnál vannak a kínai katonák
Minszk és Peking 11 napos közös hadgyakorlatot kezdett, alig hatvan kilométerre a NATO-tagország határától.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az