„Az ilyen vegyületek használata nem elszigetelt eset és feltehetően az orosz erők azon törekvése hajtja, hogy az ukrán csapatokat kimozdítsák állásaikból és taktikai előnyöket érjenek el a csatatéren" – áll a közleményben.
Oroszország eddig nem reagált a vádakra.
A klórpikrin a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) tiltólistáján szereplő vegyszer, amelyet első alkalommal az első világháborúban vetettek be vegyifegyverként a német csapatok a szövetségesek ellen.
A hágai székhelyű szervezet az 1997-es vegyifegyver-tilalmi egyezmény végrehajtását felügyeli, amely tiltja vegyi anyagok bevetését a fegyveres konfliktusokban.
Az amerikai diplomáciai tárca egyben közölte, hogy szankciós listára helyez több olyan orosz állami szervezetet, amelyek Washington álláspontja szerint kapcsolatban állnak Moszkva vegyi- , illetve biológiai fegyver programjával, ideértve egy olyan katonai egységet is, amelyet klórpikrin bevetésével vádolnak.
Jön az újabb szankciós csomag, Putyint már nem akarják diplomáciai úton meggyőzni
Vlagyimir Putyin orosz elnököt nem lehet a diplomácia eszközeivel meggyőzni az ukrajnai háború befejezésének szükségességéről - jelentette ki egybehangzóan Radoslaw Sikorski lengyel és Annalena Baerbock német külügyminiszter szerdán a nyugat-lengyelországi Slubicében.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot