Európának jelenleg annyi bevethető haditechnikai eszköze sincs, mint amennyit eddig Oroszország eddig feláldozott az ukrajnai háborúban. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetében készült tanulmány szerzője, Csiki Varga Tamás az InfoRádióban elmondta: az európai államoknak hatalmas haderőfejlesztést kellene végrehajtaniuk a következő 10-15 évben ahhoz, hogy esélyesek lehessenek egy oroszok elleni hipotetikus konfliktusban.
Csiki Varga Tamás jelezte az oroszok eddig kétszer-háromszor több haditechnikát vesztettek el a 2022 februárja tartó háborúban, mint az ukránok, azaz több mint 2600 orosz harckocsi és mintegy 4800 orosz páncélozott harcjármű semmisült meg az elmúlt csaknem két évben. Ezzel szemben az ukrán haderő körülbelül 730 harckocsit, valamint több mint 1700 páncélozott harcjárművet veszített.
Csak az orosz haditechnikai veszteség nagyobb, mint az európai hatalmak rendelkezésére álló fegyverarzenál.
Nagyon komoly erőforrás-fejlesztésre, a gyártási kapacitás jelentős bővítésére és az önvédelmi képességek megerősítésére lenne szükség a következő 10-15 évben az európai államokban, mert ezek nélkül nem lenne esélye Európának egy nagy méretű háborúban - mondta Csiki Varga Tamás, aki rámutatott:
- Franciaországban 215,
- Németországban 307,
- Olaszországban 150,
- Magyarországon 212 harckocsi van aktív hadrendben.
Jól látható, mekkora a különbség a lehetőségek és a bevethető járművek tekintetében, és más fegyverkategóriákban is hasonló a fölénye az oroszoknak más európai országokkal szemben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak