Magyarország nem ad át és nem is ad el se fegyvert, se lőszert Ukrajnának, az erről szóló tanácsi határozat meghozatalánál a kormány konstruktívan tartózkodik - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelempolitikáért és védelmi iparért felelős államtitkára az uniós védelmi miniszterek brüsszeli informális találkozója után.
A minisztérium közleményében idézte Kutnyánszky Zsoltot, aki elmondta: az ülés kezdetén bejátszották Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter videóüzenetét, aki továbbra is Ukrajna támogatását kérte a tagállamoktól. A megbeszélés során több állam képviselője a nemzeti raktárkészletekben meglévő eszközök átadása és további lőszerbeszerzés fontossága mellett érvelt.
Az MTI beszámolója szerint az ülésen kiemelt figyelmet kapott az Európai Unió (EU) védelmi ipari és technológiai bázisának kérdése, valamint a közös uniós védelmi ipari stratégia létrehozása is.
Az államtitkár ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet: a kormány a haderőfejlesztési program keretében jelentős figyelmet fordít a magyar védelmi ipar felfuttatására, amivel nemcsak a hazai igényeket elégíti ki, hanem igyekszik helyet teremteni az országnak a nemzetközi piacon, így az EU védelmi piacán is.
A védelmi ipar fejlesztése is a 2024 második félében betöltött magyar uniós elnökség egyik prioritása lesz.
Elmondta: alig fél évvel a magyar elnökség előtt az EU legfontosabb védelempolitikai témái a közsség védelmi iparának fejlesztése, az orosz-ukrán háború, valamint a Száhel-övezet biztonsága.
Kiemelte: az EU nagy figyelmet fordít a Száhel-övezet és a vörös-tengeri térség biztonságára, és ebben Magyarország is tevékeny szerepet vállal. Az államtitkár az ülésen emlékeztetett: a magyar kormány helyben, a helyi igényekre szabva ad támogatást a stabilitás megőrzéséhez, ezért határozta el, hogy a csádi elnök meghívására egy komplex, humanitárius, mezőgazdasági, fejlesztési és védelmi pilléreken nyugvó támogatási programot indít Csádban - tudatta a HM a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben