Orosz drónt észleltek vasárnapra virradóra Románia légterében. A román védelmi minisztérium közleménye szerint a drón Ukrajna irányába hagyta el az országot és a Duna menti ukrán célpontok elleni orosz támadások nyomán juthatott be a NATO légtérébe.
A hatóságok Tulcea megyét azonosították, mint lehetséges „becsapódási zónát” és hajnali 2 illetve 3 óra között figyelmeztető üzeneteket is küldtek a Tulcea és Konstanca megyei lakosságnak. Az észlelés időpontjától hajnali 4 óra utánig két F16-os vadászgép felügyelte a légteret és folyamatosan tájékoztatták a fejleményekről a NATO-szövetségeseket. A védelmi tárca közölte:
Kapcsolódó
a rendelkezésre álló adatok alapján a Tulcea megyei Periprava település közelében, lakatlan területen egy lehetséges becsapódási zónát is azonosítottak, a környék átvizsgálása folyamatosan zajlik.
Marcel Ciolacu kormányfő elmondta, különösebb probléma nem történt, szerinte a hasonló incidensek egyre gyakoribbakká válnak majd az ukrán gabonaexport miatt.
Már nem az első eset
A román külügyminisztérium vasárnap közleményben ítélte el az ország légterének újbóli megsértését, és az ukrán lakosság, illetve a civil infrastruktúra elleni sorozatos támadások leállítására és a nemzetközi jogi normák tiszteletben tartására szólította fel Oroszországot.
A minisztérium jelezte, hogy a NATO illetékeseit és a szövetséges országokat is értesítette a román-ukrán határnál történt incidensről.
Legutóbb másfél hónapja történt hasonló incidens a térségben, akkor a román hatóságok meg is találták egy orosz drón maradványait.
Nemcsak románok érintettek
A hétvégén Lettország keleti részén is lezuhant egy orosz harci eszköz, a lett védelmi minisztérium közleménye szerint a drón Belorusz légteréből érkezett és azonnal értesítették a NATO-t az incidensről – írja az Euronews.
Riga szintén vizsgálatot folytat az ügyben. Az eset kapcsán Edgars Rinkevics államfő is kiemelte, hogy
az ilyen incidensek száma egyre nő a NATO keleti szárnyán, és ezeket közösen kell kezelnünk.
A határsértés vonatkozásában Baiba Braze lett külügyminiszter hétfőre találkozóra hívta az orosz nagykövetség képviselőjét.
Egyelőre a lengyel hatóságok is keresik a területükön lehullott drón maradványait, ami Varsó tájékoztatása szerint augusztus végén lépett be az országuk légterébe.
Fokozódik a feszültség, az oroszok megsértették a NATO légterét
Az Ukrajna irányából érkező légi eszköz 25 kilométeres mélységben hatolt be Lengyelország területére, vélhetően egy pilóta nélküli légi járműről van szó.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram