Ukrajna irányából légi eszköz repült be Lengyelország légterébe, feltehetőleg pilóta nélküli orosz légi járműről van szó – közölte hétfőn Maciej Klisz altábornagy, a lengyel fegyveres erők műveleti parancsnoka.
A légvédelmi rendszer rádiólokációs eszközei hétfő hajnalban észlelték, hogy a tárgy az ukrajnai Cservonogrod városa irányából átrepült az ukrán-lengyel határon, és 25 kilométeres mélységben hatolt be a lengyel légtérbe, majd eltűnt. Maciej Klisz altábornagy szerint egy pilóta nélküli légi járműről lehet szó, amely után most mintegy 70 katona az ukrán határtól közel 30 kilométerre fekvő lengyel Tyszowka település térségében kutat. A műveleti parancsnok hozzátette:
Kapcsolódó
az incidens miatt kapcsolatban van Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfőhelyettessel, nemzetvédelmi miniszterrel, valamint Wieslaw Kukula altábornaggyal, vezérkari főnökkel.
A lengyel hadsereg azzal hozta összefüggésbe a tárgy berepülését, hogy hétfő hajnalban Oroszország nagyszabású légitámadást indított rakétákkal és drónokkal ukrán területek ellen. A Lengyelország szomszédságában fekvő nyugat-ukrajnai megyéket is érintő támadás miatt hétfő reggel az ukrán határ mentén lengyel és szövetséges vadászgépek szálltak fel járőrözés céljából.
Nem ez az első incidens
Az ukrajnai háború kitörése óta Lengyelországban több légi incidens is történt. 2022 novemberében a kelet-lengyelországi Przewodów településen egy Ukrajnából indított rakéta csapódott be, két lengyel állampolgár halálát okozva. Tavaly áprilisban a nyugat-lengyelországi Bydgoszcz melletti erdőben egy orosz gyártmányú, 2022 végén kilőtt manőverező robotrepülőgép maradványaira bukkantak.
Emellett többször, néhány másodpercre azonosítatlan eszközök sértették meg Lengyelország légterét, de ezek végül nem lengyel területen landoltak.
(via MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet